Treehorn kincse (4/5)

Treehorn bement. A mamája azt mondta, “elmegyünk egy csodálatos étterembe Bertha nénivel vacsorázni, Treehorn. Vedd fel azt a szép nyakkendőt, ami tőle kaptál előző karácsonyra.”
Treehorn felment, hogy megkeresse a nyakkendőt. Emlékezett a nyakkendőre, részben azért, mert akkor nagyon sajnálta, hogy nyakkendőt kapott és nem valami mást, részben meg azért, mert nemrég látta valahol. Nem emlékezett hol, de nemrég látta. Ezt tudta.
Amikor bement a szobájába egy édesség szeletért, eszébe jutott. A villanykapcsolón volt. Arra kötötte rá jó régen, hogy könnyebben tudja a lámpát fel-, le kapcsolni. Elég gyűrött volt, de ha rajta ül egy ideig, pont jó lesz. Felmászott, hogy kioldozza. Mire elolvasott még három képregényt, a nyakkendő kész is volt és ideje volt indulni.

Az étteremben nagyon sötét volt.
“Beadják a kabátjaikat?” kérdezte a ruhatáros lány. Bertha néni és Treehorn mamája beadták a kabátjaikat. Treehorn úgy döntött, hogy az esőkabátjában marad.
Egy férfi jött oda hozzájuk. “Kettőnek, hölgyeim? Erre tessék.” Treehorn követte a mamáját és Bertha nénit. Nehezen lehetett látni, hová mennek. A férfi egy asztalhoz vezette őket. Bertha néni és Treehorn mamája háttal a falnak ültek le. A férfi mindkettőjüknek adott egy nagy fekete étlapot. Treehorn nem tudott leülni sehová, ezért állva maradt.
“Ó, drágám,” mondta Bertha néni. “A kabátomban hagytam a szemüvegemet.”
“Ó, Treehorn nagyon szívesen idehozza neked, ugye, Treehorn?” mondta Treehorn mamája. “Kérd el a ruhatáros lánytól a hallban.”
Treehorn elindult vissza a hallba. Örült, hogy elhozta magával a zseblámpáját.

Amikor visszatalált, a ruhatáros lány megkérdezte, “beadja a kabátját, uram?”
Treehorn megrázta a fejét. “Mondjak valamit?” kérdezte. “A kertünkben lévő fa levelei pénzzé változnak.”
A lány mosolygott. “Anyukám azt mondja, gyerekkoromban azt játszottam, hogy egy póni van a kertünkben,” mondta.
“De a levelek tényleg pénzzé változnak,” mondta Treehorn. “Azt mondja mindig vittem neki reggelit,” mondta a lány.
Treehorn sóhajtott. “Megkaphatom a nagynénim szemüvegét a kabátjából?” kérdezte.
“Ahhoz szükség van a bilétára,” mondta a lány.

Nehezen találta meg Treehorn a megfelelő asztalt, mert mindenki étlapokat olvasott. A zseblámpával a kezében addig sétálgatott, amíg meghallotta Bertha néni hangját.
“Szükségem van a bilétára, anélkül nem kapom meg a szemüvegedet,” mondta Treehorn.
“Használod az eszedet Treehorn,” mondta Bertha néni. “Szeretem, ha egy fiú gondolkodik.” Elővette a táskájából a bilétát és átadta Treehornnak.
“Nem csodálatos ez a vagyora, Treehorn?” kérdezte Treehorn mamája.
Treehorn elindult vissza a ruhatárhoz.

Amikor odaért, a lány éppen beszélgetett valakivel.
Treehorn ott állt egy ideig és várta, hogy befejezzék a beszélgetést.
Aztán leült és elolvasta az ÓRIÁS SZÖRNYETEG A VILÁGŰRBŐL-t. Négyszer olvasta el.
Amikor a lány befejezte a beszélgetést, odaadta neki a bilétát és megkapta a szemüveget.
Aztán visszament az asztalhoz.

“Nagyon remek vacsora volt, ugye Treehorn?” kérdezte a mamája.
Treehorn kibontott egy újabb csomag rágógumit. Sajnálta, hogy nem hozott magával egy édesség szeletet is.

<- Előző | Következő ->