Treehorn szeretett tévét nézni. Hason fekve a tévé előtt éppen az egyik kedvenc műsorát nézte. Ötvenhat kedvenc műsora volt.
Reklám alatt Treehorn mindig a mamája és papája beszélgetését hallgatta, hacsak nem valami unalmasról beszélgettek. Ha unalmasról beszélgettek, akkor a reklámot hallgatta.
Most a mamáját és papáját hallgatta.
- Tényleg összemegy - mondta Treehorn mamája. - Mit fogunk csinálni? Mit fognak szólni hozzá az emberek?
- Hát majd azt mondják, hogy összemegy - mondta Treehorn papája. - Azon gondolkozom, hogy szándékosan csinálja-e. Csak hogy más legyen.
- Miért akarna más lenni? - kérdezte Treehorn mamája.
Treehon elkezdte hallgatni a reklámot.
Másnap reggelre Treehorn még kisebb lett. A ruhái mind túl nagyok voltak rá. Addig turkált a szekrényében, amíg meg nem találta egyik tavalyi ruháját. Még ez is túl nagy volt, de felvette, felhajtotta a nadrág szárát és az inge ujját és lement reggelizni.
Treehorn szeretett gabonapelyhet reggelizni. Leginkább a gabonapehely dobozát szerette. Miközben reggelizett, mindent elolvasott a dobozon. Mindig beküldte a kivágható nyeremény szelvényeket.
A szekrényében lévő egyik dobozban tartotta Treehorn a gabonapelyhes dobozokkal nyert dolgokat. Volt ott kirakós, gyűrűk, zseblámpák, az összes elnök és baseball játékos fényképe, bekeretezhető képek, amiket sosem kereteztetett be, mert nem tetszettek neki annyira, volt ott mindenféle játék, tollak és modellek.
A mai gabonapelyhes dobozon egy nagyon különleges ajánlat volt, amivel olyan különleges sípot lehetett nyerni, amit csak a kutyák hallanak. Treehornnak nem volt ugyan kutyája, de úgy gondolta, jó lenne egy olyan síp, amit csak a kutyák hallanak még akkor is, ha ő maga nem hallja. Még ha a kutyák se hallják, akkor is jó lenne egy olyan síp.
Úgy döntött, hogy megeszi az összes gabnapelyhet, hogy másnap reggel beküldhesse a szelvényt a sípért. Az anyukája sohasem engedte addig beküldeni a szelvényt, amíg meg nem ette az összes gabonapelyhet.
Treehorn kitöltötte a szelvényen a nevét és a címét, aztán elment, hogy kivegye a pénzét a konyhapulton lévő malacperselyéből, de nem érte fel.
- Úgy tűnik, tényleg kisebb vagyok - mondta Treehorn. Felmászott egy székre, levette a malacperselyt és kirázott belőle egy pénzérmét.
Mamája éppen a hűtőszekrényt tisztította. - Tudod, hogy mennyire utálom, ha felmászol a székre, drágám - mondta. Majd bement a dolgozószobába port törölni.
Treehorn a konyhaszekrény alsó fiókjába tette a malacperselyt.
- Így majd mindig elérem, bármilyen kicsire is megyek össze - gondolta.
Talált egy borítékot, ragasztott rá bélyeget, beletette a pénzt és a szelvényt, hogy másnap iskolába menet feladhassa a levelet. A postaláda pont a buszmegálló mellett volt.
Nehéz volt eljutni a buszmegállóig, mert folyton kilépett a cipőjéből, de nagysokára csoszogva odaért. Nem érte fel a postaládát, ezért odaadta a levelet az egyik barátjának, Moshie-nak, és megkérte őt, hogy dobja be. Moshie bedobta. - Hogyhogy te nem tudod bedobni, te hülye? - kérdezte Moshie.